Üdvözöljük vendégeinket!

2011. február 24., csütörtök

2011. - Újra Brazíliában

A 2009-es utazásunk után most néhány nap múlva újra Brazíliába indulunk 12-en, a Szent Gellért Apátság meghívására, egy hétre. Ahogyan az másfél éve is volt, itt, a blogunkon igyekszem napi rendszerességgel rövid beszámolókat írni, amikor csak internethez jutunk, elsősorban - természetesen - a szüleinknek, rokonainknak, barátainknak, és mindazoknak, akik szeretettel figyelnek bennünket ez ismét nagy vállalkozásunkban. A részletekről most álljon itt az MTI beszámolója:


Brazíliai vendégszereplésre utazik szombaton a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium fiúkórusa. A kamaraegyüttes a magyar bencések által Sao Paulóban alapított iskola fennállásának 60 éves jubileumi ünnepségére kapott meghívást.

A Collegium Musicum Jaurinense nevű együttes évszázados múltjához híven döntően XVII. századi műveket vesz műsorára, amelyeknek mindegyik szólamát fiúk éneklik. A liturgikus szolgálat keretében emellett gregorián énekeket is megszólaltatnak, de énekelnek magyar népdalokat is.

A mai kórus elnevezésében és programjában is utal az elődökre, a barokk kori énekkarra, amelyet 1628-ban a jezsuiták alapítottak. A mai kórus elődjében a diákok mellett győri polgárok is énekeltek. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után még egy darabig próbálták életben tartani az együttest, amely végül mégis megszűnt. A bencések 1802-ben átvették az iskolát, ők is tettek erőfeszítéseket a kórus újraélesztésére, amely rövidebb-hosszabb szünetekkel működött ugyan, de igazi fénykorát a XVII.-XVIII. században élte.
Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése