Üdvözöljük vendégeinket!

2009. szeptember 6., vasárnap

Az új tanév küszöbén

Kedves Szülők, kedves énekesek és hangszeresek, kedves barátaink!
Megkezdődött az új tanév a Collegium Musicum számára is, és azt hiszem, soha még ilyen gazdag és tartalmas nyarat nem tudhattunk magunk mögött, mint ezt az ideit. A brazíliai utazásunk 15 fellépése mindamellet, hogy óriási élmény volt, a rutin- és tapasztalatszerzés szinte páratlan lehetőségét adta meg együttesünknek. Az idei, augusztus végén megrendezett hagyományos zirci kurzus már e megszerzett rutin boldog birtokosaiként nagyobb lépések megtételére tett képessé bennünket, mint az elmúlt években. A lehetőséget ajándékba kaptuk, és nem győzünk érte eléggé hálásak lenni elsősorban a Jóistennek, aki olyan nagyszerű pártfogókat adott együttesünknek, mint Zsolt atya, aki nélkül brazíliai utazásunk, és mindaz, ami ez útból következik, csak szép álom maradt volna. Az ajándékot, lehetőséget nem szeretnénk eltékozolni.
Az előttünk álló tanév olyan kihívásokat tartogat számunkra, amelyek nagyon komoly előrelépést jelentenek az elmúlt tanévekhez képest. Munkánkat azonban jóval szervezettebben és megtervezettebben kell végeznünk, hogy az eddigi gyakorlatunknak megfelelő heti kb. 90 perces próbákat ne kelljen lényegesen meghosszabbítani. Most, a második héten befejeződnek a meghallgatások, megszületik az új szólambeosztás. A koncert-kórus számára szólampróba-beosztást készítünk a hatékonyabb munka érdekében. Az első félévben három alkalommal szervezünk intenzív hétvégét, hogy a decemberi CD-felvételre kellően fel tudjunk készülni. Az adminisztrációban és e blogban is tervezünk komoly átalakításokat, hamarosan változni fognak címek, számlaszámok, és természetesen a brazíliai képek is néhány nap múlva felkerülnek a blogra. Továbbra is várjuk észrevételeiket/észrevételeiteket, egyelőre még a régi címeken, és várunk szeretettel mindenkit liturgikus szolgálatainkra és koncertjeinkre. Mindenkinek szép új tanévet kívánok! Áron atya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése