Március utolsó hétvégéjén intenzív hétvégét tartottunk. Közeledik az ausztriai utazás, készülni kell. De az együtt töltött három napnak mindez csak a felét töltötte ki. Virágvasárnap este nem akármilyen tapasztalatra tehetett szert, aki ellátogatott a Bencés templomba a fél hétkor kezdődő vesperásra, majd az azt követő Szentmisére. A vesperást, szokásunkhoz híven, az Antiphonale Monasticum-ból énekeltük. A szenvedés időszakában azonban a liturgia rendkívüli jelekkel figyelmeztet bennünket a Húsvét közelségére. Ilyenkor, csak úgy, mint az első időkben, a zsoltárok végéről elmarad a Gloria Patri, ahogy közeledünk a nagyszombathoz, az imaórák egyre szikárabbak, dísztelenebbek lesznek, mígnem e fokozott lelki vágyódásban végre eljutunk a Szent Húsvét ünnepéhez. E szikár készületet tapintatosan törte meg csupán Palestrina Vexilla Regis himnusza, amelyet a szólistákkal és az egész közösséggel felváltva énekeltünk.
A Szentmise a körmenettel kezdődött. Immáron hagyományosan az idén is Tomaso Vittoria Máté-passióját énekeltük, de először fordult elő, hogy teljes létszámban. Öröm volt vezényelni. Mind a kórus, mind pedig a szólisták olyan biztos tudással vezették a passiót, hogy vezénylés közben is rá- rácsodálkoztam arra, amit éneklünk, ami a karvezetőnek igencsak ritkán adatik meg. Feljánlásra egy Durufle-motettát énekeltük, az ordinárium-tételek pedig Lotti Missa a 3 Voci c. művéből hangzottak el. A liturgia után is nagyon sokan szólítottak meg, sőt az utána következő napokban számomra ismeretlen emberek az utcán állítottak meg, hogy mennyire felemelő és szép liturgia volt. Valóban, ritkán telik meg ennyire a templom, és valóban, páratlan lelki tapasztalatra tehetett szert, aki ott volt. A dicsőség Istené, én pedig megköszönöm mindazoknak, akik a munkájukkal és odaadó szolgálatukkal részt vettek benne!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése